X

A FÉNYENJÁRÓ


KO(Z)MIKUS LÉZER-SHOW EGY FELVONÁSBAN


Lézer Csaba először mutatkozik be a nyilvánosság előtt látványos produkciójával, így ez a fél órás komédia most a premiernek is tekinthető. Csaba fizikusból lett illuzionistaként arra szeretne rámutatni, hogy milyen könnyen eshetünk áldozatául a modern kor technológiai vívmányainak, ami csalóka világunkat egyre inkább jellemzi. Mulatságosan mutatja be, hogy az egyre fejlettebb technológiát uralni akaró ember mértéket nem ismerve saját csapdájába esik és mindezért a gépet hibáztatja. Azt, amit ő maga alkotott! Szinte törvényszerű, hogy Csaba is összetűzésbe kerül a mesterséges intelligenciával, bár alapvetően jól kijönnek egymással - a fő műsorszámot még Einstein kozmikus szelleme is segíti. Katalin robot számára azonban még saját alkotója is kiismerhetetlen marad. Bármennyire is ragaszkodik a tényekhez, nem tud neki megfelelni. A probléma fordítva is fennáll, Csaba kénytelen lesz emiatt alkotását kiiktatni - a kezdetben táplálékul is szolgáló békés lézer fegyverré válik. De ezzel ő már elkésett! A gép végső választása viszont adhat még reményt a hasznos együttélésre, hiszen a darab további sikereire mindkettejüknek szüksége van. De erről végső soron majd a nézők döntenek...

Előzetes:

A nyilvános előadások helyszíneit és időpontjait hamarosan itt tesszük közzé.
Műsoridő: kb. fél óra. A darab megtekintése 10-100 éves korig ajánlott.




Az alkalmazott szilárdtest lézerek többsége teljesítmény szerint Class 4 besorolású, de ezek sugarai a nézőteret nem érhetik. A fényhatások kiemeléséhez kis mennyiségben illat- és vegyszermentes glicerines működöt alkalmazunk, ami nem tartalmaz egészségre káros anyagot, belégzése csak igen ritkán okozhat allergiás reakciókat. Ha Ön légúti allergiás a glicerinre, úgy saját felelősségére döntsön! Az előadás idejére a terem füstjelző berendezéseit a kis mennyiség ellenére is ideiglenesen érdemes kiiktatni, mivel a működ téves riasztást adhat. Egyúttal a helyszín üzemeltetője tűzfelelőst jelöl ki.
Magáncélú megrendelés esetén szolgáltatási szerződés kötése szükséges. Ajánlott nézőszám: 50-200 fő. Az előadások kizárólag zárt térben tarthatóak! Set-up: 12 óra. Területigény: 5x5 m + 4 m biztonsági sáv + nézőtér.


Kapcsolat: 06-30-603-9669